"Az emberek fejében zavar van."
Be kell, hogy valljam, mikor utazom, sétálok én közben imádkozom, vagy Louise L Hay pozitív mantráit mondom. Így jól telik az idő, és nem haszontalan dolgokon gondolkodom, teremtve magamnak aggodalmat, félelmet, fájdalmat és mindenféle egyebet...
Történt velem egyszer, hogy ülök a villamoson, tudom, hogy lesz 30 percem, behunyom szemem a négyes ülésben és elkezdek magamban imádkozni. Kb. 10 perc után felszáll valaki és véletlenül megböki a térdem, látom, hogy egy középkorú férfi, használt régi zacskóval, kicsit koszos felsővel, leül velem szemben átlósan, behunyom szemem, folytatom. Beszél a férfi, konstatálom, hogy talán hozzám, mert más nincs itt. És igen, kérdezi, merre megyek, mivel közlekedem stb. Finoman utalok arra, hogy én utaznék tovább és ha nem bánja behunynám a szemem. Médiából ismerhetem, mert olyan különleges az arca- folytatja a beszélgetést, mintha nem is mondtam volna semmit... Kedves vagyok, válaszolok. És most már megemlítem, hogy behunynám a szemem.
El is telt egy perc, már épp végre ráhangolódom a fény és a szeretet frekvenciájára, mikor megint odaszól nekem.
-Az emberek fejében zavar van. Tudná, miket gondolnak. Általában. De úgy látom, hogy Ön most Hozzá beszél?
Nem volt kétségem, hogy Ő szerinte a Teremtő. Jobban néztem a férfit, de nem láttam különös dolgot.
-Igen.
-Megadnám telefonszámomat, hívjon fel, keressen. 0630XXXXYYY.
Felállt, az ajtóhoz állt, de még sokáig mondogatta, hogy nekünk találkoznunk kell, és ahogy lefelé lépkedett mormolta nekem a telefonszámát. (ez persze nem az, az eredetit akkor tudtam, most már nem)
Ott maradtam kérdéseimmel, befejezetlen imámmal. Körülöttem a sok értetlenkedő reggeli arc. Kik voltunk, miről beszéltünk...
Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem kerestem azóta se, de sokszor eszembe jut, főleg, amikor azzal a villamossal megyek. Ő, aki olvas az emberi gondolatokban, Ő egy egyszeri halandó, aki LÁTÓ.
Mit tanít ez? Sose ítélkezzünk. Nem tudhatjuk, kivel ülünk szemben :)
...