Ez a mondat attól az embertől származik, aki vezeti azt a spirituális iskolát, amelyet elvégeztem. (a legutóbbit :) ) Hihetetlen az az energia és erő, amivel Ő rendelkezik, hogy mindenkihez tényleg mindenkihez elérjen a fény, a lehetőség.
Ezt a mondatot egy ingyenes szerdai meditáció előtti előadás keretén belül mondta. (Kiragadtam csak ezt az egy mondatot, másról volt szó az előadáson).

Mit is jelent eme mondat? Mi a kontextus? Az egészséges ember elméje nem a múltban, nem a jövőben van, hanem a jelenben (erről szól egyébként a mindfulness mozgalom is).
Tehát, ha folyton csak hátranézünk, panaszkodunk, attól nem lesz jobb, de közben meg elfogy a jelen pillanata.
Sőt, energetikailag, ha ránéznénk ilyenkor magunkra azt látnánk, hogy megy ki az energia vissza a múltba, a panaszkodásba, vágyódásba, de csak folyik ki az energia.
Hasonlóan hiábavaló és eleve vesztes-vesztes állapotba vezető olyan szituáció, hogy az elhunyt szeretteinket visszavárjuk (Csak Jézusnak sikerült, de Ő Isten fia volt).
Mit is jelent az, hogyha a múlton merengünk?
Nálam terápiák során olyan emberek maradtak a múltban, akik eleve úgy érezték magukról, hogy sikertelenségre vannak ítélve. Eleve úgy érzik, hogy semmi sem sikerül, és ennek forrása a múlt.
Meglepődnénk hány ember gondolja azt magáról, hogy sikertelenségre született. Észre sem vesszük mennyire befolyásolja életünket, sőt szektorok épültek erre, pl.: biztosítási szektor, vagy negatív reklámüzenettel rendelkező termékek/szolgáltatások.
De térjünk vissza a múlton gondolkodásra! Ha jó volt, akkor így viszi el az időt, attól, hogy MOSTban élj. A földre jöttünk, hogy itt a 3D-ben éljünk, vagy nem volt megfelelő a múlt, és akkor pedig panaszkodással érjük el, hogy elvegye az időt a jelenttől. És ezt SZOKÁSSÁ tesszük, ez azt jelenti, hogy hozzászokunk, mintává tesszük azt, hogy a múltban éljünk. Jó magam úgy nőttem fel, hogy édesanyám és testvérei minden gyerekkori történeteivel tisztában voltam, 7-8 évesen, és azóta, felnőve, ugyanezen a lemezek mennek náluk még mindig. Tudjátok, ilyenkor gyermekként kihívás , hogy saját édesanyámtól nem merem megkérdezni, hogy ő vajon boldog -e attól, hogy ezzel a múltba révedéssel mit tesz maga ellen...
Törj ki! Állítsd meg ezt a mintát! Legyél te az, aki leteszi ezt a családi szokást, hogy múlton merengjetek! Figyeld magad!
Ma a terápián a kliensnek szintén tükröt mutattam arról, hogy mi folyik belül benne. Éreztem, hogy ha folytatom, akkor többet nem jön. Döntenem kellett, hogy úgy teszek, ami neki "jó" és csendben vagyok, vagy addig mondom, amit még fel tud dolgozni.
Kifelé a komfortzónából! 
Áldás!