Van egy barátnőm, aki előző életek utaztatással is foglalkozik. Nagyon fontos, hogy sok-sok előző életek esküjeit, fogadalmait kioldjuk ebben az életben (is). Így saját ikerlélek szerelemhez számomra 4 utaztatás kellett. Eddig túl vagyok kettőn. Az első olyan volt, mintha tudtam volna válaszokat, de egy fátyol elválasztott volna. Így is lehetett, de másképp is. 

A második viszont, olyan éles volt, éreztem az emberek rezgéseit, mit miért tettek, és azt is, hogy akkor miért nem láttam, miért nem láttam meg... Így könnyű... És micsoda párhuzamok vannak a mostani életemmel! Barátnőm mindig úgy örül, mint egy üveggolyónak, mikor párhuzamot talál, mintha bizonyosságot találnánk a teljes ködben. Mintha filmet néznék, de én alakítom, alakítottam a tartalmat. Többször visszatérünk egy-egy fő momentumhoz, mondathoz, elképzeléshez, gondolathoz (mint  a kineziológiában), és kiszedjük, visszavonjuk. Így is bizonyossá téve, hogy ez már csak a múlt homályos része.

Megint változott a családhoz kötöttség elvem. Az, hogy eszeveszettül hiszünk, anyáink, apáink rokonaink véleményének, megfelelünk mindenféle követelményeiknek, pedig, hol mi leszünk szülőnk szülei, hol fordítva, hol így, hol úgy. Tanuljunk, de csak annyit, amennyit ránk mértek. Például most egyik legjobb barátnőm volt ebben a második utazás alatt, az anyám. Az anyám, aki a mostani életemben állandó elvárásaival, negativizmusával megőrjít. Most már tudom, miért van ez, és talán legközelebb én leszek az anyja, nem kell beleőrülni. A második életemben lévő bátyám egy másik barátnőm volt, tehát bevonzhatunk lélekcsalád tagokat közelre, majd legközelebbi életben, messzebb kerülnek, de tudjuk, érezzük, hogy valaha körülöttük voltunk.