Ma kaptam egy óriási tanítást. Már persze, hallottam számtalanszor azt, hogy ítéletmentesség a legfontosabb, az aranykorban, a nem bántani, nem ártani szabály betartása vezet. A szív vezet. A jóság.

Ma hármasban beszélgettünk, és egyszer csak, azt mondták rám, teljes joggal, hogy:

Te nagyon kockásan gondolkozol.

Letaglózott. Kategórákban gondolkozom, és emellett megbántottam olyant, akinek tanácsot adtam. Poén közben derült ki, de kiderült.

Elgondolkoztam, igazuk volt. Alkottam egy kategóriát, és a címkét szépen, rá szabtam.Belehelyeztem a dobozba, persze, hogy szóvá tette. Még milyen jó, hogy ezt tette!

Majd szépen lassan, összeért az ítéletmentesség, és a címkézés fejemben. Álltam a buszmegállóban, és arra gondoltam, akkor most itt, végérvényesen el kell búcsúznom a személyiségemtől.

Minden címke, minden vélemény, mások megjegyzése, jellemzése egy-egy ítélet. Így mindenről lemondtam, egy jobb világ reményében. Elköszöntem tőle, és köszöntöttem, egy másik lényt. Aki az, ami.

Elnézést kértem a lánytól. És megbocsátottam magamnak. Azóta figyelek, és megpróbálok hangosan, nem ítélkezni, a következő lépcső a gondolatban nem ítélkezni. Kérem, égiek támogatását ebben.