Közös otthoni ima 2018. 02. 18. 21 órakor
Közösen imádkozzunk, önmagunkért, szeretteinkért, a világért! És mindezt otthonunk melegében :) Nem kell sehova sem menned, sem sietned, gyermekek már alszanak, van 15 perced. Akkor szánd jó dolgokra eme 15 percet!
Ajánlok a három témára négy imát. EZ azt jelenti, hogy eme négy imát mondod el, három témára.
Ezek a témák:
Elsőre: önmagunkért mit kérnénk önmagunkra, személyes békét, gyógyulást, önszeretetet, bármit, és maradj Isten szeret rezgésben.
Másodszor: azokért akiket szeretünk és a velük kapcsolatos dolgokért.
Harmadszor, pedig univerzum, világunk békéjéért, és közösen fényt és szeretet burkot küldenénk a következő csoportokra: -akik fegyvert viselnek, különösképpen a Közel-Keleten,
-akik döntéshozók, befektetők, politikusok,
-akik szenvednek.
((olyan kis burkot küldünk csoportok felé, ami könnyedén körülveszi őket, mint egy pamacs, és ők, ha akarnak felvesznek fényből és szeretetből, csak ha úgy érzik, ha úgy vélik))
ISTEN szeret érzésben, rezgésben imádkozzunk Természetesen más imákat is használhatsz, saját szavaidat is használhatod. Semmi nem kötelező. A lényeg a szándék <3
1. ima
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen.
2. ima
Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.
3. ima
Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.
4. ima
Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Amen.