Az egyik meditáció arról szólt, abban az iskolában, ahol parapszichológusnak tanulok, hogy beszélhetsz azzal a felemelkedett mesterrel, akivel szeretnél.

Minden vágyam Buddhával való beszélgetés, így én már rögtön éreztem, kihez szeretnék szólni. 

Nyugalom vette körül. Én persze zizegtem. Kérdezte: Boldog vagy?  -Igen. -válaszoltam én. Nem lehettem túl meggyőző, mert így folytatta:

- Tudod, vagy érzed, hogy boldog vagy? Amikor a virág kibontja a szirmait és illattal árasztja el a világot, ő tudja, vagy érzi, hogy boldog?

- Érzi.- mondtam, teljes csodálattal. Helyesbítenem kellett. Még abban az állapotban vagyok, hogy tudatosítom magamban azt, hogy milyen úton jutok el a boldogsághoz. De mindent elkövetek, hogy megnyissam magamat a teljes átadásra, amire a virág is minden hajnalban megtesz. És ezt érzem. Minden dolog, ami belátási szintre kerül, tehát tudatossági szintre kerül, abból utána lehet dolgozni. Eddig azt GONDOLTAM, hogy boldog vagyok. De egy virág elég volt, hogy ne az árnyékát lássam önmagamnak.

Tehát, ez megint az önismeret egy része, hogy ezzel még van dolgom. Vajon mi hány dologról, GONDOLJUK, hogy azt ÉREZZÜK? Ahelyett, hogy átadnánk magunkat csak az érzésnek!

Áldás rátok!