Beszélgettem unokahúgommal telefonon, ott hangzott el ez a mondat az Ő szájából. -Akiben fal van, ő nem direkt csinálja.
Mi is volt a szövegkontextus?
Arról beszéltem épp neki, hogy mennyi minden érne minket, ha csak pozitívan néznénk az életünket. Ha kitekintenénk saját életünk felett, és saját egó-falunk, saját sérelmeink felett.
Erre mondta Ő a kristályságának egyszerű, de nagyszerű mondataként, de hát ő nem direkt ilyen épp...
Egyrészt egyetértek azzal, hogy ő épp akkor nem direkt csinálja, mert a fal mögül, nehéz kinézni, másrészt, ő kellett ahhoz, hogy az a fal ott legyen. Az egyes téglákat magunk tettünk oda... sértődéssel, haraggal, önmagunk bántásával.
Mi is a fal? Hogyan lett?
A falat úgy tudod létrehozni, hogy a nyílt szeretetedet elkezded bezárni, hol egy nem köszönés, hol egy lökdösődés a buszon után, hol egy rossz szó után. Egyre nehezebben nyílsz meg, egyre többet fárasztanak az emberek, a végén már úgy érzed minden ellened van. És felépül a saját jó, komfortos ego-falad.
De mi a jó hír?
Hm.. ha mi csináltuk a falat, mi is bonthatjuk le! Egyszerűen már az is információ, hogy rájövünk ott a FALunk. Már az nagy szó, hogy észlelted, áll egy téglafal, amely elválaszt a szeretteidtől, a szeretettől.
Úgy tudod lebontani, azok után, hogy észlelted a falat, hogy MEGBOCSÁTASZ magadnak, és a többi szereplőnek. Áldást és szeretetet küldesz rájuk.
Dolgozzuk le eme falat, falakat!
Nem direkt csináltad, de legyél abban direkt, hogy lebontod! Áldás!