Az ember el-elhessegeti a gondolatot, hogy mikor egyedül van, akkor tényleg EGYEDÜL van-e... Olyan szépen magunkba tudunk roskadni a nagy egyedüllét teljes homálya, és súlya alatt. Még akár társaságban is lehetünk egyedül... 

Sosem vagyunk egyedül. Hallják, még a kis gondolatmagvainkat is. Ez a fajta tudatosság, az én viselkedésemet is megváltoztatja, figyelem saját gondolataimat is, igyekszem, mindig előrevivő gondolatokat alkotni, ha nem sikerül, és ez is gyakran előfordul, megbocsátást kérek, ellensúlyozom, amit elrontottam.

Valóban megrázó, valóban fura érzés, hogy mindig figyelnek Téged, és várják, hogy kérdést, vagy kérést fogalmazz meg feléjük (tiszta szívvel, lélekkel).

És ezzel a tudatossággal élj tovább te is:)