Ma "Türelem - Azaz, bízom a Teremtésben" meditációra voltam hivatalos. Kedves kineziológusom Gabi hívott meg.

Körbe-körbe futkorásztunk, ez a kép jött elő, azokkal, akiket ismertem a csoportból, egyre feljebb és feljebb fogócskáztunk, kint egy réten, szépen, kézenfogva, boldogan vidáman.

Majd azt gondoltam, hogy itt a remek alkalom, éreztem, a csoportos otthoni meditáció erejét, hogy elinduljak felfelé a fény, a szeretet csatornáján, fel egyre feljebb. És hirtelen minden akarás nélkül, megláttam a Felsőbb-énemet. Beszélgetésünk gyors volt, mert már ismerte a gondolataimat, mintha csak ismételtem volna szavaimat, már válaszolt. 

-Gyönyörű vagy.- mondtam én, kiesett csak úgy. Fehérség teljes közepén, állt ott. Már vártalak. -válaszolta. Megfoghatlak?-kérdeztem. Megengedte, fénylett, könnyű volt. Kérdezgettem ikerlángomról, válaszokat nem hanggal, hanem szívemben éreztem (igen-igen). valószínűleg még volt párbeszéd rész, de oly gyors volt, hogy nem tudtam megjegyezni. Majd megjelent Jézus és Saint Germain. Szívemre tettem kezem, és meghajoltam (ahogy tanultam Kristályfény33-tól, szépen, illedelmesen). Az áhítattól elkezdtem sírni, Jézus már korábban is említette érzékeny vagyok, igen, elcseppent egy könnycsepp itt lent a földön is, éreztem, ahogy folyik orcámon. -Már várnak már. -mondta Jézus, és ott állt Apám, és még sokan, gondolom családomból.

Én persze mint fent, úgy lent sírni kezdtem. Erős volt Apám. Mutatta lábát, mondta teljesen jól van. Én hoztam utadba ikerlángodat (vagy valami olyasmi történt). A szeretet a legfontosabb. Vigyázz a többiekre. Majd az ottlévők, feltételezem családtagjaim, barátok szétrebbentek, és hoztak egy csecsemőt. Ő lesz a fiad.- mondta Apám. 

-Sok lesz ez már.- mondtam én, vagy más. Nagyon elfáradtam lelkileg. Távolodni kezdtek, kérdeztem, Anyu miről ismer majd fel téged, Apa?- Sárga, sárga kanapé (valami ilyesmit értettem). Majd amilyen gyorsan feljutottam, olyan gyorsan hazaértem a Terrára. 

Csak 30 perc meditáció volt. Persze, gyorsan elővettem az ingát, Igaz volt?-kérdeztem. Igen, pörgött a válasz. Mehetek máskor is? Igen, megint.

Hangosan csak annyit mondtam, mi ez itt, ez egy fotelkapu, amin ülök? De érkezett gondolatban a válasz:

ui.: felhívtam egy órával később Édesanyámat: Anyu, neked mondd valamit a sárga kanapé?-kérdeztem félve. Anyám egykedvűen válaszolt: Egy sárga színű kanapén aludtunk Apáddal. - mire én válaszul ismét elsírtam magam. Édesanyám könnyeden igazolta földi egónk számára a Mennyországot, a Mindenséget.